Gyurca harmadszor próbálkozott Paklenicán a Zenit nevű úttal. Bár a 350 méteres fal nem könnyű, van benne 7a+ és 7a, meg egy csomó 6c, soha nem a nehézségek miatt fordult vissza, hanem:
a. akivel mászott, egy rövidnadrágban és könnyű trikóban szállt be, és az út első felében kékre fagyott.
b. az utakkal sűrűn telenittelt falszakaszban áttévedtek a szomszédos Subarába.
A remek mászónak most velem sem volt szerencséje. Bár az eltévedés folyamatosan kíséretett, végül az időjárás húzta keresztül a tervünket. Vad felhők gyűltek össze, és a szomszédos fennsíkot hosszasan csapkodták a villámok. Amikor csöpögni kezdett, végül férfihoz méltó döntést hoztunk. Nem, nem söröket bontottunk, vagy nőkről csevegtünk, hanem bölcsen ereszkedni kezdtünk. Tudtuk, a vizes fal reibungos szakaszán csak véres nehézségekkel jutnánk fel, amit nem segít az sem, ha közben belénk csap a villám.
Alig egy óra alatt visszaereszkedtünk 6 kötélhosszot, így már a fal alól tekinthettük meg, ahogy eloszlanak a felhők, és kisüt a nap.
Happy end: Másnap kimásztuk a Nema dinka do dinka nevű utat (7b), és a felénél, amikor csöpögni kezdett az eső, csak nevettünk, mint a gyerekek.
Itt egy régi videó arról, milyen száraz időben mászni: